Idén már három turnusban várják a focizni szerető gyerekeket Soroksárra

Három hét múlva indul a Nyári Focitábor első turnusa a Soroksári Sportcsarnok és a Soroksár SC közös szervezésében. Ennek apropóján beszéltük át a legfontosabb tudnivalókat Kincses Péter főszervezővel, a Sportcsarnok ügyvezetőjével.

Hányadik alkalommal kerül megrendezésre a tábor?

2013-ban szerveztük meg az első ilyen eseményt, ami az évek alatt egyre bővült és népszerűbb lett. Ennek eredményeképpen az idei, kilencedik alkalommal már három turnust is indítunk. A három időpont: 2021. június 21-25., 2021. június 28. - július 2. és 2021. július 5-9. között lesz.

 

Milyen korosztályú gyerekeket vártok erre a nyári programra?

Azokat a 2014. január 1-je előtt született gyerekeket várjuk, akik már elvégezték (akár most idén fogják befejezni) az első osztályt. Óvodás korúakat sajnos nem tudunk fogadni erre a programunkra, nekik nehezebben megy még a fókuszálás és a feladatok elvégzése. Felső korhatára pedig nincs, bárkit szívesen látunk.

 

Mit tartalmaz pontosan az ár?

Egy fő részére egy hét 35.000 Ft-ba kerül. Ez az ár napi négy étkezést foglal magában (reggeli, tízórai, ebéd és uzsonna), amely sok gyümölcsöt tartalmaz és az ebéd mindig meleg étel. Az ételérzékeny gyerekek számára természetesen külön menüt biztosítunk. Fontos a megfelelő folyadék utánpótlás, ezért a kicsik egész nap térítésmentesen kapnak nálunk vizet. Erre vannak - a járvány miatt - egyszer használatos műanyag poharaink, de ha valaki saját kulacsot szeretne használni, arra is van lehetőség. Minden turnusban szerdán ellátogatunk a Cyberjump Élményközpontba, a belépőjegy árát a tábor ára már tartalmazza. Ezen kívül két tábori pólót és egy gumikarkötőt is adunk a gyerekeknek, így még egységesebb a csapat összképe. A hetet pedig egy kis meglepetéssel fogjuk zárni, de ennek tartalma majd csak utolsó napon fog kiderülni a gyerekek számára.

 

Milyen kedvezményeket lehet igény bevenni a jelentkezés során?

Van egyrészt a testvérkedvezményünk, amely azt jelenti, hogy ha ketten vagy többen jönnek, akkor olcsóbban tudnak regisztrálni. Másrészt pedig ha valaki több turnuson is szeretne részt venni, ő is ugyanígy igénybe veheti a kedvezményes árat.

 

Hogyan telik egy nap a táborban?

A gyerekek 7:30-tól érkezhetnek a Soroksári Sportcsarnokba, ahol reggelivel fogadjuk őket. Ezt követően sportos feladatok, ügyességi játékok lesznek egészen a tízóraiig, amire friss gyümölcsöt szolgálunk fel. A tízórai után sportfoglalkozásokkal és elméleti képzésekkel készültünk. Déltől lesz a kétfogásos ebéd, majd utána csendes pihenő. Ilyenkor van lehetőség közös filmnézésre, társasozásra, kártyázásra - ezekhez a gyerekek elhozhatják a saját kedvenc játékaikat is. A délutáni foglalkozások pedig csoportbontásban két helyszínen zajlanak. A nagyobbak a Soroksár SC füves vagy műfüves pályáján vesznek részt edzéseken, a kisebbek pedig a sportcsarnokban kapnak képzést. Nagy meleg esetén mindenki ez utóbbi helyszínen marad, hiszen az intézmény klimatizált, így itt nagyobb biztonságban vannak a gyerekek, mint a tűző napon. Az uzsonna után már haza lehet vinni a táborozókat, a nap zárása pedig 17:00 órakor van. Minden turnusban a Soroksár SC három szakképzett edzője figyel a gyerekek biztonságára és arra, hogy a programok szakmailag is hitelesek legyenek. Rajtuk kívül pedig lesznek olyan fiatalok, akik nálunk töltik a kötelező szakmai gyakorlatukat, így több ember tartja szemmel a kis focistákat.

 

A járvány miatt milyen intézkedéseket vezettetek be?

A jelenlegi járványügyi előírás az, hogy a sportcsarnokban felnőtt csak védettségi igazolvány felmutatása után tartózkodhat. A belső térben mindenki számára kötelező a maszkviselés. Aki nem rendelkezik védettségi igazolvánnyal, annak a gyermeke természetesen ugyanúgy részt vehet a táborban. Tőlük azt kérjük, hogy az intézmény előtt adják át az edzőkollégáknak a gyermekeket reggel és délután ugyanígy várják meg kint őket.

 

Milyen felszerelést kell magukkal hozniuk a gyerekeknek?

A benti programokhoz teremcipőre, a délutáni foglalkozásokhoz sportpályára való futballcipőre van szükség. Lehet hozni saját kulacsot is, ha valaki nem szeretne műanyag pohárból inni. A büfé folyamatosan fog üzemelni a tábor ideje alatt, így ha valaki pluszban szeretne magának üdítőt vagy rágcsálnivalót vásárolni, azt is megteheti. A tábor ideje alatt a gyerekek hozhatnak magukkal pénzt és telefont is, de ezek biztonságára nekik kell ügyelni. Mivel valószínűleg meleg lesz és megizzadnak a gyerekek, ezért törölközőt és váltóruhát is be lehet számukra pakolni a táskába.

 

Hol tudnak érdeklődni azok, akiknek még vannak megválaszolatlan kérdései a táborral kapcsolatban?

Személyesen engem tudnak keresni a +36-30 956-6184 telefonszámon vagy a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. email címen. Ha valaki kedvet kapott, az alábbi linken tud regisztrálni a táborba: http://soroksarsportcsarnok.hu/index.php/tabor

 

Várunk szeretettel minden futball iránt érdeklődő gyereket!